Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Megkötötte az első adásvételi és bérleti szerződéseket a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Megkötötte az első adásvételi és bérleti szerződéseket a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. A folyamatban lévő ügyeknél a hitelező felfüggeszti a végrehajtási eljárást, így az érintetteket nem éri hátrány – közölte a társaság. A bankok április 15-ig határozták meg a második negyedévben kényszereladásra szánt ingatlanok körét. A NET tájékoztatása szerint a felajánlások a közeljövőben érkeznek be a hitelező pénzintézetektől. Az eddig felajánlott ingatlanok forgalmi értéke 5,1-7,8 millió forint között szóródik, a kifizetendő vételár pedig 2,5-3,9 millió forint közé esik. Az ingatlanok jellemzően az ország keleti régióiban helyezkednek el, budapesti ingatlant a hitelezők eddig nem ajánlottak fel. A két-, vagy többgyermekes ingatlantulajdonosok mindegyike megfelelt a törvényben foglalt szociális feltételeknek.
A közlemény kitér arra: a kormány és a bankszövetség megállapodása szerint az eszközkezelő az idén 8 ezer ingatlan átvételére készül. Ennek végrehajtásához szükséges az Országgyűlés előtt lévő törvénymódosítás, ami a jelenleginél szélesebb kör számára tenné elérhetővé a programot. A most hatályos törvény szerint az az ingatlan kerülhet be a programba, amelyet a hitelező pénzintézet kényszerértékesítésre jelölt, ez a feltétel megszűnne. Változás várható a szociális rászorultsági feltételekben is.